Kazinczy Ferenc sírja - Sátoraljaújhely

látnivalók Sátoraljaújhelyen

Kazinczy Ferenc sírja - Sátoraljaújhely

align=left Kazinczy Ferenc széphalmi kúriájának kertjében 1806 augusztusában ásták meg az első sírt. Az író Kiss Jánosnak számolt be arról, hogy első gyermeke, Iphigenia aug. 18-án meghalt, s hozzátette: „Még akkor nap írtam a kassai püspöknek, hogy kertemnek azt az egy nyomát, ahova a gyermek temettetni fog, engedje felszenteltetni, s megengedte. Ott fekszik, itt Széphalmon, sírban, nem kriptában. Jobbja s balja mellett én és Sophie fogunk fekünni. Harang és ének nélkül temettük földbe. A plebánus csak halkal végzette el, amit tőle tiszte kívánt”.

Alig két és fél évvel később elhunyt Török Sophie anyai nagybátyja, gr. Rogendorf Kajetán, akit Kazinczyék befogadtak széphalmi otthonukba, s 1809. jan 7-én ott meghalt. Őt is a kert megszentelt részében temették el. Kazinczy a kolerajárvány áldozataként 1831. augusztus 23-án hunyt el, s Kálniczky András kovácsvágási református lelkész temette el szűk körben, tizenötöd magával.

align=right A sírkertről az özvegy ezt írta Guzmics Izidornak: „Kazinczy nyughelye csodálatos. Kőből padok s asztalok vannak a művészet nélkül kialakított, természetes kápolnában.Kora napkeltekor itt imádkozom gyönyörűséggel.”

Amikor 1842. febr. 14-én, 62 éves korában az özvegy, Török Zsófia meghalt, fia Kazinczy Lajos tiszteletben tartotta utolsó kívánságát, hogy vitesse Széphalomra, temesse férje mellé.
Település ismertető
  • Sátoraljaújhely

    Sátoraljaújhely Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, Miskolctól közúton 82 km-re. Népessége 16500 fő. A...

Szállások Sátoraljaújhelyen



és környékén